Erre a kérdésre egyszerű a válasz: mert segíteni szeretnék.
Amikor elkezdtem tanulni az intimtornát, akkor még csak arra gondoltam, hogy meg akarom előzni a későbbi tünetek kialakulását. Nagymamám abban az időben már ágybanfekvő beteg volt. Egy combnyaktörés után már soha többet nem volt a régi. Elvesztette az életkedvét, nem akart felkelni, nem akart mozogni. Hiába mondtuk: – Menjünk sétálni, süt a nap, szép az idő, leülünk a parkban – hallani sem akart róla.
Nem akart és később már nem is tudott felkelni. Még WC-re sem. Maradt a pelenka, tisztába tevés, mosdatás.
Akkor még csak azt éreztem, hogy nem jó ez így. Nem akartam beletörődni abba, hogy ez az élet rendje. Akkor még nem fogalmazódott meg bennem élesen, hogy mit nem akarok. Most már tudom:
Nem akarom, hogy a gyerekeim, unokáim tegyenek tisztába!
Egy Nemzetközi Testnevelő Tanári Konferencián találkoztam Kriston Andrea módszerével és a megelőzés lehetőségével. Megtanultam a gyakorlatokat, majd 2000-ben tréner lettem.
Már 16 éve tanítom a lányoknak, asszonyoknak, hogy a medencénk alján lévő izmok tudatosan mozdíthatók, erősíthetők, karban tarthatók. Minél előbb kezded el a tornát, annál hamarabb tapasztalod meg a változást.
Nem kell megvárni, hogy „majd ha valami bajom lesz, majd akkor tanulom meg”.
Ne gondold azt, hogy „nem kell az nekem, az én koromban már….”
Ne számíts arra, hogy „majd elmúlik magától”, mert nem fog.
Ne hidd el a reklámoknak, hogy ha viszel magaddal álmaid nyaralására egy csomag inkontinencia betétet, ugyanúgy fogod élvezni a naplementét a tengerparton, mint ha jól tudnád tartani a vizeletedet!
Miért tanítom a Kriston Intim Tornát?
– hogy minden körülmények között tudd tartani a vizeletedet,
– a jó alátámasztásnak köszönhetően az alhasi szerveid még 90 éves korodban is a helyükön legyenek,
– ne áramoljon levegő, vagy víz a hüvelyedbe,
– szülésed gátmetszés nélkül, könnyű és csodálatos élmény legyen,
– a regenerálódás gyorsan és a legteljesebben történjen,
– szexuális életed egyre jobb és örömtelibb legyen,
– ne kelljen megérned, hogy az unokád pelenkázzon!
Érdekel, hogy tudod mindezt elérni?
Jelentkezz a Kriston Intim Torna tanfolyamomra!